„Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm” – hangzott fel a 23. zsoltár jól ismert mondata a Csemetekert Tagóvoda tornaszobájában, majd Klára néni után az óvodások együtt ismételték a szavakat.

De vajon mit jelent az, hogy „nem szűkölködöm”? És miért füves legelőre tereli a pásztor a bárányokat? Miért vezeti őket csendes vizekhez? Klára néni kérdéseire gyorsan érkeztek a válaszok. A gyerekek tudták, hogy a bárányoknak fűre van szükségük, hogy ehessenek, vízre, hogy ihassanak, és arra is ráéreztek, milyen fontos, hogy a pásztor jó úton vezesse őket.

A zsoltár ősi képei így lassan megteltek a gyermekek saját tapasztalataival. Szóba került a kirándulás, a bokros, szúrós ösvény, az elkóborlás, sőt még az is, hogy a víznél nincs jobb „üdítő”. A beszélgetés közben pedig egyre érthetőbbé vált, mit jelent a Jó Pásztor képe: valaki vezet, gondoskodik rólunk, és tudja, mire van szükségünk.

Az alkalom egyik legemlékezetesebb pillanatában Jézus elveszett bárányról szóló példázata szinte megelevenedett a tornaszobában. Klára néni arról besélt, hogy a pásztornak száz báránya volt, és minden egyes nap megszámolta őket. Amikor azonban egyszer csak kilencvenkilencig jutott, kiderült: egyetlen bárány hiányzik.

Ekkor az egyik óvodás vállalkozott arra, hogy ő lesz az „elveszett bárány”. Klára néni kiment a tornaszobából, a többiek pedig segítettek elbújtatni társukat. A pásztornak ezután nem maradt más dolga: meg kellett keresnie az elveszettet.

És meg is találta.

Ahogyan Jézus példázatában a pásztor örömmel veszi vállára megtalált bárányát, Klára néni is felemelte a kis „báránykát”, a vállára vette, és visszavitte a többiek közé. A történet, amelyet néhány perccel korábban még csak hallgattak a gyerekek, egyszerre láthatóvá és átélhetővé vált.

A játék mögött pedig ott volt a nevelési év kezdetének komoly és megnyugtató üzenete: Isten számára senki sem vész el a sokaságban. Számon tart bennünket, vigyáz ránk, és ha elkóborolunk, utánunk indul.

A Veni Sancte természetesen az éneklés öröméről is szólt. Gitárszó mellett csendültek fel a gyermekek által jól ismert és szeretett énekek, köztük a „Jézus szeret minden kicsi gyereket” és az „Áldjátok az Urat” kezdetű ének. Jó volt együtt énekelni: sok kis hangból egy közös ének született, amelyben gyermekek és felnőttek együtt adhattak hálát.

A Veni Sancte – a Szentlélek hívása – így nem csupán az új nevelési év kezdetét jelölte. Közös útnak is indultunk, annak bizalmával, hogy ezen az úton nem vagyunk egyedül.

A Jó Pásztor előtt nincs elveszett bárány: ismer, vezet, számon tart és vigyáz ránk.

1/5

Hunyadi Magazin

A Hunyadi Magazin a soproni Hunyadi János Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola hivatalos blogja. Írásainkkal segítünk eligazodni az iskolai életben, bemutatjuk értékeinket, programjainkat, és hasznos tudnivalókkal támogatjuk a szülőket. Célunk, hogy minden család magabiztosan és naprakészen kísérhesse végig gyermekét a Hunyadiban töltött évek során.

A Hunyadi Blogja szerzői csapata