Művészettel a Károly-kilátó 90. születésnapján

Kilencven évvel az átadása után megújulva várja ismét a kirándulókat Sopron egyik jelképe, a Károly-kilátó. A jubileumi ünnepségen művészeti iskolánk növendékei és tanárai is közreműködtek. Külön öröm volt számunkra, hogy a Hunyadi tagintézményünk immár új nevén, Szokolay Sándor Evangélikus Alapfokú Művészeti Iskolaként lehetett részese a soproni eseménynek. Az összművészeti műsor ezúttal egy városi ünnep részeként mutatta meg mindazt, amivel növendékeink a tanórákon és próbákon hónapról hónapra foglalkoznak.

Művészettel a Károly-kilátó 90. születésnapján

A Károly-magaslaton álló kőkilátót 1936-ban adták át. A Winkler Oszkár tervei alapján készült, 23 méter magas épület az eltelt kilenc évtizedben Sopron egyik legismertebb jelképévé vált. A jubileumra kívül-belül megújult: a munkálatok az épület szerkezetét és elektromos hálózatát is érintették, emellett megújították a belső kiállítótereket is.

A kilátó 90. születésnapjához kapcsolódó ünnepi alkalmon a Szokolay Sándor Evangélikus Alapfokú Művészeti Iskola növendékei és művésztanárai összművészeti műsorral kapcsolódtak a programhoz.

Számunkra ennek az alkalomnak volt egy külön érdekessége is. Művészeti iskolánk az idei tanévtől a Hunyadi János Evangélikus Iskola tagintézményeként, Szokolay Sándor nevét viselve működik tovább, így ezen a jelentős soproni eseményen már új nevünkön mutatkozhattunk be a város közönségének.

Az ilyen fellépések egy kicsit ki is mozdítják a művészeti oktatást a megszokott közegéből. Ami hét közben a tantermekben, a hangszeres órákon, a táncteremben vagy éppen a próbákon készül, ilyenkor találkozik a várossal és annak közönségével. A Károly-kilátónál most egy kilencvenéves soproni történethez kapcsolódhatott hozzá a fiatalok zenéje és művészete.

Köszönjük a felkérést és a lehetőséget, hogy növendékeink és tanáraink részesei lehettek a megújult Károly-kilátó ünnepének.


Fotó: Rosta Máté

1/4
Hunyadi Magazin

Hunyadi Magazin

A Hunyadi Magazin a soproni Hunyadi János Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola hivatalos blogja. Írásainkkal segítünk eligazodni az iskolai életben, bemutatjuk értékeinket, programjainkat, és hasznos tudnivalókkal támogatjuk a szülőket. Célunk, hogy minden család magabiztosan és naprakészen kísérhesse végig gyermekét a Hunyadiban töltött évek során.

A Hunyadi Blogja szerzői csapata


Figyelmébe ajánljuk

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kísérje figyelemmel a Hunyadi János Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola legfrissebb híreit, eseményeit és programjait, hogy mindig naprakész maradhasson!