Márton-napi felvonulás – így ünnepelt az 1.c osztály
Iskolánkban több tanulóközösség is méltó módon megemlékezett november 11-én Szent Márton püspökről. Az alábbiakban az 1.c osztály délutánját mutatjuk be röviden.
A gyerekek felelevenítették Szent Márton történetét – azt a legendát, amely a jóságról, az önzetlenségről és a megosztás erejéről szól. Magyar és német dalok hangzottak el gitárkísérettel, ezzel is továbbadva a Márton-nap sok évszázados hagyományát.
A szülőkkel közösen barkácsolt Márton-napi libák, a társasjátékok, a barátságos beszélgetések, valamint az aprósütemények megosztása mind hozzájárultak a nap bensőséges hangulatához. A délután fénypontját az elkészült lámpásokkal való felvonulás jelentette, amelyet vidám énekszó és valódi közösségi élmény kísért.
A program felkészítő pedagógusai: Jagadics Róbert, Juhászné Molnár Zita, Magyarné Láng Mária és Kisné Maráz Mónika.
Hálás köszönet nekik és az összes többi tanítónak az odaadó munkáért, melyek a többi osztályközösségekben megvalósultak!