A hétfő reggeli áhítat ezúttal a szószékcsere jegyében zajlott iskolánkban. Az evangélikus intézmények közötti együttműködésnek ez a formája lehetőséget ad arra, hogy az iskolalelkészek más iskolák diákjaival is találkozzanak, és új gondolatokat, személyes tapasztalatokat hozzanak a közös alkalmakra. Dr. Simon Attila már az áhítat elején hálát adott az evangélikus iskolák összetartozásáért, azért a különleges „szövetért”, amelynek intézményeink is részei.

A felső tagozatosok aktuális témájához, a Biblia vizeihez kapcsolódva ezúttal a Jordánon való átkelés története került előtérbe. Az odáig vezető út azonban meglehetősen szokatlanul indult.

Ki érkezett reggel kerékpárral? Ki jött gyalog, rollerrel vagy autóval? A feltett kérdésekre sorra emelkedtek a kezek. Aztán az is szóba került, hogy az autók benzinnel, gázolajjal vagy elektromos árammal működnek. Simon Attila ekkor egy váratlan állítással lepte meg a gyerekeket: édesapja autója bizony imádsággal működik.

A történet főszereplője egy 1984-ben gyártott Renault 18-as, amelyet édesapja 1991-ben vásárolt, és a mai napig használ. Az évtizedek során különféle alkatrészekkel javítgatott járműben Dacia-rugók kaptak helyet. Egyvalami azonban soha nem változott. Édesapja minden indulás előtt ugyanazt mondja: „Isten nevében indulunk.”

Gyermekként Simon Attila még nem igazán értette, miért kell bizonyos mondatokat, imádságokat vagy liturgikus szövegeket olyan sokszor megismételni. Felnőttként azonban egyre világosabbá vált számára, hogy az ismétlés nem feltétlenül üres szokás. Amit újra és újra kimondunk, az lassan beépülhet a gondolkodásunkba, és személyes jelentőséget kaphat.

Ezt a gondolatot kapcsolta össze Józsué könyvének történetével. Amikor Izráel népe a pusztai vándorlás után elérkezett az ígéret földjének határához, a Jordán folyó állta útját. Az átkelés a Vörös-tengeren történt szabadulás csodáját idézte fel: Isten ismét utat nyitott népének a vízen keresztül.

A két történet között azonban van egy lényeges különbség. A Jordánnál a szövetség ládáját vivő papoknak előbb bele kellett lépniük a folyóba. Csak akkor nyílt meg előttük az út, amikor lábuk már érintette a vizet.

Ez lett az áhítat egyik legfontosabb gondolata: a hit nem csupán valaminek az ismerete vagy felidézése, hanem olykor annak a bátorsága is, hogy megtesszük az első lépést.

Simon Attila arra is emlékeztette a diákokat, hogy a gyermekkori istentiszteletek, a közös éneklések, a karácsonyi történetek és az iskolai áhítatok élményei később is velünk maradhatnak. Ahogy növekszünk, egyre több új tapasztalat ér bennünket, és a régebbi emlékek könnyen háttérbe szorulhatnak. Éppen ezért fontos időről időre felidézni mindazt, amit korábban kaptunk és átéltünk.

A hálaadásnak is ez az egyik lényege: visszagondolunk valamire, ami értékes volt számunkra, és újra felismerjük a jelentőségét. Egy sokszor hallott bibliai történet vagy egy ismerős imádság így válhat idővel személyes kapaszkodóvá.

Az áhítat végén az iskolalelkész arra kérte Istent, hogy erősítse meg bennünk mindazt, amit tőle kaptunk, hogy ezek a kincsek valóban a sajátjainkká válhassanak.

A reggeli találkozás üzenete talán éppen ebben foglalható össze: vannak mondatok, amelyeket sokáig csak ismételgetünk. Aztán egyszer elérkezik egy helyzet, amikor már nemcsak mondjuk őket, hanem rájuk is merjük bízni magunkat.

1/1

Hunyadi Magazin

A Hunyadi Magazin a soproni Hunyadi János Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola hivatalos blogja. Írásainkkal segítünk eligazodni az iskolai életben, bemutatjuk értékeinket, programjainkat, és hasznos tudnivalókkal támogatjuk a szülőket. Célunk, hogy minden család magabiztosan és naprakészen kísérhesse végig gyermekét a Hunyadiban töltött évek során.

A Hunyadi Blogja szerzői csapata