A reggeli áhítat elején Somogyvári Flóra arra kérte a diákokat, hogy figyeljenek egymásra, és utánozzák azt a mozdulatot vagy hangot, amit a padsorukhoz érve mutat nekik. Először csak halk csettintések hallatszottak, aztán egyre több lett a kopogás, a lábdobolás, a tenyérrel ütött ritmus. Néhány perc múlva már szinte betöltötte a templomot a közösen létrehozott „vihar”.
Flóra néni ezután arról beszélt, hogy a pünkösdi történetben Jézus tanítványai is hasonló, szélzúgáshoz hasonló hangot hallottak, mielőtt a Szentlélek kiáradt volna rájuk.
Az igehirdetés alapja az ApCsel 2,1–6 volt. A prédikációban elhangzott: a Szentlélek kiáradása nem mindig látványos vagy különleges módon történik, mégis ugyanaz a lényeg ma is, mint akkor — embereket kapcsol össze. Flóra néni ezt egy mai, a gyerekek számára is ismerős példával érzékeltette: ahhoz hasonlította, amikor a Pocahontas történetében Pocahontas és John Smith a szél körülöttük támadó erején keresztül mégis megértik egymást, pedig két külön világból érkeznek.
A pünkösd története így került közel a diákokhoz. A prédikációban szó esett Bábel tornyáról is, ahol az emberek már nem értették egymást, a pünkösdben viszont éppen ennek az ellenkezője történik: megszületik az egymás felé fordulás lehetősége. Elhangzott az is, hogy az egyház születését is ehhez az ünnephez kötjük, a közösséget ma is a Szentlélek tartja össze.
A záró gondolat egyszerű és személyes volt: „Szeressétek egymást, vigyázzatok egymásra.”