Gyerekeket már 3 éves kortól (ha augusztus 31-ig a harmadik életévüket betöltötték, vagyis óvodakötelesek) fogadunk, és gondoskodunk róluk egészen az iskolakezdésig.

Óvodánk változatos programokkal és foglalkozásokkal várja a gyerekeket. A játékos tanulás, a kreatív tevékenységek, a sportfoglalkozások és kirándulások mind részei a mindennapoknak. Kiemelt figyelmet fordítunk a művészeti és zenei nevelésre, valamint a keresztény hitre nevelésre.

Igen, óvodánk egész napos (reggel 7 órától 17 óráig) ellátást is biztosít, ahol a gyerekek játékos környezetben tölthetik az időt, míg a szülők munkában vannak.

Óvodánk rendszeresen szervez közösségi programokat, ahol a gyermekek megtanulhatják az együttműködés és egymásra figyelés fontosságát. A közös játékok, séták és kirándulások erősítik az összetartozást és barátságokat.

Az óvoda bejárati ajtaja biztonsági mágneszárral működik, az udvari játszóudvar kapuja pedig magasan elhelyezett retesszel záródik. Csoportszobai és udvari játékaink is biztonságosak (rendszeres minőségi ellenőrzése megtörténik). Az épület és az udvar állapotát napi szinten felügyeljük és karbantartjuk. Az épületben tűzjelző rendszer működik.

Teljes körű étkeztetést biztosítunk, beleértve az egészséges és tápláló tízórait, ebédet, uzsonnát, amelyeket az Eatrend Kft. szállít óvodánkba.

Óvodánk tapasztalt pedagógusai szeretetteljes és támogató környezetet biztosítanak, ahol a gyermekek testi és lelki fejlődése kiemelt fontosságú. Az egészséges életmódra nevelés, a szabad játék és a közösségi programok mind hozzájárulnak a gyermekek harmonikus fejlődéséhez.

Óvodánk modern és gyermekbarát felszereltséggel rendelkezik, beleértve a biztonságos és természetes anyagokból készült bútorokat, a tágas csoportszobákat és az udvari játékokat.


Kérdések témák szerint


Kérdések intézmény szerint

Óvoda

Hogyan zajlik a beiratkozás? Kik jelentkezhetnek? Mitől különleges a Hunyadi óvodai élet? Tudja meg a legfontosabb tudnivalókat gyakori kérdésekre adott válaszainkból!

Iskola

Milyen osztálytípusok indulnak? Mit érdemes tudni a jelentkezésről? Hogyan támogatjuk a gyermekek beilleszkedését? A leggyakoribb kérdéseket és válaszokat összegyűjtöttük!

Alapfokú Művészeti Iskola

Mely tanszakokat kínáljuk? Milyen eszközökre van szükség? Hogyan történik a jelentkezés? A gyakori kérdések segítenek eligazodni a művészeti képzés világában.