Egy könyv, amelyet már ismertek tanulóink
Nem mindennapi helyzet, amikor egy kötelező olvasmány szerzője személyesen érkezik el az iskolába, és éppen azokkal beszélgethet, akik nemrég még a könyve fölé hajolva követték a történetet. November 16-án a Hunyadi iskola aulájában pontosan ez történt: a 6.b, 7.b és 7.c osztály tanulói Frank Mártonnal, a Páratlanok trilógia szerzőjével találkozhattak.
A rendezvényt Görög Alexandra történelem, magyar nyelv és irodalom szakos pedagógusunk szervezte, Nárayné Dr. Tóthfalussy Zsófia magyar nyelv és irodalom szakos tanárnővel együttműködve, a humán munkaközösség támogatásával.
A vendég rögtön a beszélgetés elején elárulta, hogy Sopron egyáltalán nem ismeretlen számára. Régóta szereti városunkat, családjával rendszeresen ellátogat ide, így külön örömmel fogadta az iskola meghívását.
Amikor pedig megkérdezte, hányan olvasták el a regényét, sok kéz emelkedett a magasba. A szerző láthatóan örült annak, hogy ezúttal olyan közönséggel beszélgethet, amely már ismeri a történetet. A találkozó így nem hagyományos írói előadásként, sokkal inkább közös gondolkodásként folytatódott.
Egy történet, amely tizenhat évesen született meg
A Görög Alexandra által moderált beszélgetés első kérdései az íróvá válás útjára irányultak. Frank Márton elmesélte, hogy már kisgyermekként szeretett történeteket kitalálni, mesélni a barátainak, és egészen korán próbálkozott az írással is. Nem egy hirtelen elhatározás következtében választotta az irodalmat: sokkal inkább egy gyermekkora óta benne élő vágy vezette.
A Páratlanok alapötlete mindössze tizenhat éves korában született meg. Akkor már papírra vetette a történet első változatát, de – ahogyan ő maga fogalmazott – az még korántsem volt kész regény. Évekkel később újra elővette, átdolgozta, és fokozatosan kialakította azt a világot, amelyet ma már az olvasók is ismernek.
Az első kötet végül 2017-ben jelent meg. A szerző huszonegy-huszonkét éves lehetett, amikor egy kiadó nemcsak elolvasta a kéziratát, hanem kifejezetten lelkes visszajelzéssel fogadta. Mint elmondta, különösen emlékezetes maradt számára, hogy a szerkesztő valóban megszerette a történetet.
Szó esett a családi háttérről is. Mindkét szülője pedagógus, akik gyermekkorában figyelemmel kísérték írásait, javították a szövegeit, tanácsokat adtak neki. Amikor azonban már felnőttként komolyan felmerült, hogy az írásból szeretne megélni, érthető aggodalommal fogadták az elképzelést. Nem voltak biztosak abban, hogy ez megfelelő anyagi biztonságot nyújthat.
A diákok így azt is megtudhatták, hogy egy könyv megjelenése mögött nemcsak tehetség és fantázia, hanem hosszú évek munkája, újraírás, kitartás és olykor bizonytalanság is áll.
Tizenhárom nemzetiség, tizenhárom sors – de hogyan értsék meg egymást?
A Páratlanok első kötetének története egy különös eseménnyel kezdődik. Szeptember 8-án világszerte rejtélyes tesztet íratnak a diákokkal, majd másnap tizenhárom különböző nemzetiségű fiú eltűnik. Egy távoli, lakatlan vidéken térnek magukhoz, ahol nemcsak a természet veszélyeivel, hanem egymás megértésének nehézségével is szembe kell nézniük.
A találkozó egyik legérdekesebb része annak feltárása volt, honnan származik ez az alapötlet.
Frank Márton az eszperantó nyelvről kezdett beszélni, majd a diákokat is megkérdezte, ki hallott már róla. Elmagyarázta, hogy az eszperantót azért alkották meg, hogy különböző nemzetek tagjai egy közösen megtanulható, semleges nyelven kommunikálhassanak egymással.
Az írót különösen megragadta a gondolat, hogy egy közös nyelv közelebb hozhatja egymáshoz az embereket. Ebből született meg az az elképzelés, hogy szereplői ne értsék egymás anyanyelvét, mégis kénytelenek legyenek együttműködni. A regényben így megjelenik a közös kommunikáció és az egymás felé fordulás lehetősége.
Ez azonban nem csupán nyelvi kérdés.
A szerző tudatosan olyan nemzetiségű szereplőket is egymás mellé állított, akiknek népei között történelmi konfliktusok húzódnak. Példaként említette a francia és a német kapcsolatot, a világháborúkat, valamint Elzász-Lotaringia történetét. A könyvben mégis szoros barátság alakulhat ki Gérard és Hans között.
A beszélgetésnek ezen a pontján az irodalom szinte észrevétlenül kapcsolódott össze a történelemmel. A szereplők története arra is lehetőséget adott, hogy a diákok elgondolkodjanak: mennyire határozza meg az emberek kapcsolatát a nemzeti hovatartozásuk, és képesek vagyunk-e túllépni az örökölt előítéleteken, konfliktusokon.
Párizstól a távoli orosz pusztáig
A tanulók arra is kíváncsiak voltak, miért francia a történet egyik központi szereplője, és miért éppen egy dél-oroszországi, elhagyatott vidék szolgál a regény fontos helyszínéül.
A válaszból kiderült, hogy Franciaország személyes emlékeket jelent az író számára. Gyermekkorában többször járt ott a családjával, és éppen Párizsban tartózkodott, amikor tizenhat évesen megszületett benne a regény alapötlete.
A távoli orosz vidék kiválasztásának más volt az oka. Olyan helyszínt keresett, amely messze esik a szereplők megszokott világától, ahol valóban elszigetelődhetnek, és önmagukra, valamint egymásra vannak utalva.
A különböző nemzetiségekhez tartozó szereplők megalkotásakor nem egyszerűen országokat akart felsorakoztatni. Emberi kapcsolatokat, jellemeket és konfliktusokat épített fel, amelyek a trilógia további köteteiben fokozatosan bontakoznak ki.
Mennyi van az íróból a szereplőiben?
A találkozón a diákok természetesen a szereplőkről is kérdeztek. Kiderült, hogy az írónak különösen fontos Gérard alakja, akivel a kötetek megírása során hosszú időt töltött együtt – legalábbis a képzeletében.
Frank Márton szerint valamennyi szereplő hordoz valamit az alkotójából. Egy személyes emléket, gondolatot, érzést vagy éppen egy átalakított élettapasztalatot. A figurák önálló életre kelnek ugyan a történetben, de valamilyen módon mind kapcsolódnak az íróhoz.
A szerző ezután vissza is kérdezett: vajon a jelenlévő diákoknak ki lett a kedvenc szereplőjük?
Tamás neve is elhangzott, egy másik tanuló pedig Andreit említette. Utóbbi különösen érdekes beszélgetést indított el, hiszen egy negatív szereplő iránti rokonszenvről volt szó.
Az író szerint ebben nincs semmi különös. A negatív karakterek gyakran erőteljesek, összetettek és karizmatikusak, ezért sok olvasó éppen őket találja érdekesnek. Példaként a Harry Potter történeteiből ismert Perselus Pitont említette, akinek szintén sok kedvelője van.
A beszélgetés a szereplők viselkedésének mélyebb okaira is kitért. Egy ember jellemét – így egy regényhősét is – formálhatják a családi kapcsolatai, a korábbi sérelmei és azok az élmények, amelyekkel élete során találkozott.
Ezen a ponton már nemcsak arról volt szó, hogy ki jó vagy rossz egy történetben. Sokkal inkább arról, hogy miért válik valaki olyanná, amilyennek megismerjük.
Fantázia, tudatosság és egy egész év munkája
Hogyan dolgozik egy író? Előre tudja, mi fog történni a szereplőivel, vagy írás közben ő maga is meglepődik a fordulatokon?
Frank Márton elmondta, hogy az inspiráció és a tudatos tervezés egyaránt fontos az alkotás során. Egy történetnek rendszerint van egy előre elképzelt szerkezete, de az egyes részletek kidolgozásakor új ötletek is születnek. Sokszor maga az író sem tudná pontosan megmondani, hol ér véget a tervezés, és hol kezdődik az ösztönös alkotás.
A Páratlanok esetében különösen érdekes volt ez a folyamat, hiszen az eredeti, kamaszkori ötletet évekkel később újraírta. Ekkorra már sokkal világosabban látta, mit szeretne elmondani a történettel.
A diákok megtudhatták azt is, hogy a trilógia egy-egy kötetének elkészítésére nagyjából egy év állt rendelkezésére. A kiadói határidők meghatározták a munkatempót, hiszen a könyvek megjelenését az őszi-téli időszakra időzítették.
Az írás tehát nem mindig abból áll, hogy az ember akkor alkot, amikor éppen kedve vagy ihlete támad. A képzelet mellett fegyelemre, rendszerességre és határidők betartására is szükség van.
A szerző azt is érzékletesen elmesélte, hogyan éli át belülről a történeteit. Írás közben maga előtt látja a szereplőt a párizsi szobájában, az ablakon kitekintve, vagy éppen egy távoli pusztán ébredve. Ilyenkor annyira belemerül a regény világába, hogy szinte együtt mozog a karaktereivel.
Amikor a műfaji határok is elmosódnak
A beszélgetés során szóba került a regény műfaja is. Vajon kalandregény, fantasy, tudományos-fantasztikus történet vagy ifjúsági regény a Páratlanok?
Frank Márton nem szívesen sorolja alkotásait egyetlen kategóriába. Úgy véli, egy történet többféle műfajból is építkezhet, és nem szükséges szigorú határokat húzni a gyermekeknek, fiataloknak vagy felnőtteknek szóló irodalom közé.
A Páratlanok valóban többféle történetvezetést kapcsol össze. Az első kötetben megjelenik a vadonban való túlélés, a rejtély, a különös képességek és a képzés világa is.
Az egyik diák éppen arra kérdezett rá, miért váltakoznak ilyen hangsúlyosan ezek a részek.
A szerző válaszából kiderült, hogy a trilógiát egységként érdemes szemlélni. Ami az első kötetben még különállónak vagy szokatlannak tűnik, az a későbbi részekben új értelmet nyerhet. Több kérdésre csak a folytatásokban kapnak választ az olvasók.
Az író a történet jövőbeli világáról is beszélt. Elképzelése szerint ebben a világban a technológia, a mesterséges intelligencia és a különleges eszközök már olyan fejlettséget értek el, amely ma még többnyire a képzeletünkben létezik. A föld mélyéről kinyert, veszélyes nyersanyagok új konfliktusokat idéznek elő, miközben a fiatalok különleges képességei egyre fontosabbá válnak.
A diákok azt is megtudhatták, hogy a szerző szándékosan nem jelölt meg pontos évszámot a történethez. Egy lehetséges jövőt szeretett volna megteremteni, nem egy konkrét dátumhoz kötött világot.
Olvasókból kérdezők
Az író-olvasó találkozó különösen értékes része volt, amikor a tanulók saját olvasmányélményeikből kiindulva kérdezhettek.
Volt, akit a szereplők sorsa érdekelt, más az írói döntések mögötti okokat próbálta megérteni. Felmerült, miért pontosan tizenhárom fiú szerepel a történetben, hogyan alakultak ki a karakterek, és melyik szereplővel találkozna legszívesebben maga a szerző.
Utóbbi kérdésre Frank Márton Gregoryt, a történelemtanárt választotta. Olyan figurának tartja, aki egyszerre komoly és humoros, s akivel szívesen elbeszélgetne.
A tizenhármas számról pedig elárulta, hogy nem egy előre kidolgozott számszimbolika eredménye volt. Egyszerűen jól illeszkedett a történethez, és van benne valamiféle misztikusság.
A szerző az olvasóival való találkozások jelentőségéről is beszélt. Elmondta, hogy a könyvfesztiválokon gyakran visszatérő olvasókkal találkozik, akik évről évre elhozzák dedikáltatni a köteteit. Különösen jó érzés számára, amikor valaki nemcsak a trilógiát, hanem egészen más műfajú könyveit is megismeri.
A soproni találkozón is akadtak olyan diákok, akik már a sorozat több kötetét elolvasták. A szerző örömmel fogadta ezt, és a többieket is biztatta a folytatás megismerésére.
Több volt, mint egy kötelező olvasmány
A hétfő délelőtti találkozó jól megmutatta, mennyi mindenre adhat alkalmat egy közösen elolvasott regény. A Páratlanok történetéből kiindulva szó eshetett a nemzetek közötti kapcsolatokról, a történelemről, az előítéletekről, az emberi jellemről, a technológiai fejlődésről és természetesen magáról az irodalomról is.
A diákok pedig nem kész válaszokat hallgattak csupán: saját kérdéseikkel alakították a beszélgetés menetét. Olyan részletek iránt érdeklődtek, amelyek olvasás közben valóban foglalkoztatták őket.
Talán éppen ez az egyik legfontosabb hozadéka egy ilyen alkalomnak. A könyv már nem pusztán egy tanórai feladat vagy elolvasandó történet, hanem valami, amiről lehet vitatkozni, kérdezni, gondolkodni. Ráadásul maga a szerző válaszolhat arra is, ami az utolsó oldal után nyitva maradt.
Köszönjük Frank Mártonnak, hogy elfogadta meghívásunkat, és ilyen közvetlenül beszélgetett tanulóinkkal! Köszönjük továbbá Görög Alexandra főszervező és Nárayné Dr. Tóthfalussy Zsófia tanárnők munkáját, valamint a humán munkaközösség támogatását, amellyel lehetővé tették ezt az irodalmi találkozást.