Szolfézs szakmai nap a Hunyadiban – élményekkel, inspirációval, közösséggel

Iskolánk október 18-án rendezte meg az első szolfézs szakmai napot, amely maradandó élményt és értékes tudást adott mind a résztvevőknek, mind a szervezőknek. A nap folyamán rangos előadók osztották meg tapasztalataikat a zene és a pedagógia találkozásáról. A rendezvény bizonyította, hogy a szolfézsóra a zenei élmény egyik legszebb forrása lehet. Hálásak vagyunk minden előadónknak, résztvevőnknek és támogatónknak, akik hozzájárultak e sikeres, inspiráló nap megvalósulásához.

Szolfézs szakmai nap a Hunyadiban – élményekkel, inspirációval, közösséggel

Szolfézs szakmai nap iskolánkban 

Október 18-án iskolánk szervezésében valósult meg az első szolfézs szakmai nap, amely tartalmas, magas színvonalú előadásokkal és értékes szakmai tapasztalatokkal gazdagította a résztvevőket. 

Külön köszönet illeti meghívott előadóinkat, akik kiemelkedő szakmai munkájukkal és személyes elhivatottságukkal járultak hozzá a nap sikeréhez:

🎼 Magyar Margit, szolfézs- és zeneelmélet tanár, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének általános elnökhelyettese,

előadásának címe: „Tanítsunk zenét szolfézs órán! (A szolfézs órai zenetanítás jelentősége)”.

Színes, gyakorlatias előadásában felelevenítette Dobszay László tanár úr szellemiségét, és megmutatta, miként válhat a szolfézsóra a zene igazi élményévé.

🎵 Szkubán Judit, szolfézs- és zongoratanár, a Kokas Klára Szakmai Kollégium elnöke,

előadásának címe: „A Kokas-pedagógia elemei, megjelenése szolfézs órákon”.

Előadásában a Kokas Klára által megfogalmazott pedagógiai alapelveket, valamint azok szolfézsoktatásban való alkalmazását mutatta be, hangsúlyozva a zene személyiségfejlesztő és közösségépítő erejét.

🎶 Kocsis-Holper Zoltán, karnagy, a Debreceni Kodály Kórus és a Kórus Spontánusz művészeti vezetője, a Debreceni Egyetem adjunktusa,

Előadásának címe: „Zeneiskolai kórusok hangképzése, kórusművek gyereknyelven”.

Előadásában betekintést nyerhettünk a kórusvezetés gyakorlatába, a fiatal énekesek fejlesztésének lehetőségeibe, valamint abba, hogyan válhat a kóruséneklés a gyerekek számára természetes örömforrássá.

Külön büszkeségünk, hogy a nap során iskolánk szolfézs előképzős csoportja is bemutató foglalkozást tartott Tama Krisztina kolléganő vezetésével. A bemutató méltó és inspiráló nyitánya volt ennek a szakmailag gazdag napnak.

Az eseményre az ország több pontjáról – Kapuvárról, Tatáról, Komáromból, Budapestről és más településekről – érkeztek pedagógusok, érdeklődők és vendégek. A nap végén tartott szakmai beszélgetés során értékes gondolatok, új kapcsolatok és jövőbeli együttműködések születtek.

Büszkék vagyunk arra, hogy iskolánk ilyen rangos szakmai eseménynek adhatott otthont, és hálásan köszönjük minden előadónknak és résztvevőnknek, hogy együtt élhettük meg ezt a tartalmas, élményekben gazdag napot.

👉 Köszönetet mondunk a Magyarországi Evangélikus Egyház támogatásáért.

1/17
Hunyadi Magazin

Hunyadi Magazin

A Hunyadi Magazin a soproni Hunyadi János Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola hivatalos blogja. Írásainkkal segítünk eligazodni az iskolai életben, bemutatjuk értékeinket, programjainkat, és hasznos tudnivalókkal támogatjuk a szülőket. Célunk, hogy minden család magabiztosan és naprakészen kísérhesse végig gyermekét a Hunyadiban töltött évek során.

A Hunyadi Blogja szerzői csapata


Figyelmébe ajánljuk

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kísérje figyelemmel a Hunyadi János Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola legfrissebb híreit, eseményeit és programjait, hogy mindig naprakész maradhasson!