A felvidéki tanulmányút ötödik napján iskolánk diákjai ragyogó napsütésben hagyták el a Magas-Tátra hegycsúcsait. A program első állomása a Jászói-barlang volt, ahol a csoport a cseppkőbarlang különleges formavilágával ismerkedett meg. A barlangban lefelé és felfelé haladva is változatos alakzatok tárultak a szemük elé: cseppkövek, oszlopok, különféle képződmények, amelyekbe mindenki mást látott bele. Volt, aki figurákat, más inkább mintázatokat, formákat fedezett fel bennük – a látvány többféle értelmezést is kínált.A barlangi séta után a program Szepsiben folytatódott, ahol egy helyi kézműves mestert látogattak meg. A fafaragó műhelyében egymás mellett sorakoztak a különböző alkotások: kisebb állatfigurák és nagyobb, részletgazdag emberábrázolások is. A mester saját elmondása szerint szívesen készít egyszerűbb figurákat is, de igazán az emberi alakok megformálása áll hozzá közel. A látogatás során nemcsak a kész munkákat láthatták a diákok, hanem azt is, hogyan jelenik meg egy anyagban a kéz munkája és a tapasztalat.A nap további része már az utazásról szólt. A csoport hazafelé vette az irányt, és ezzel lassan lezárult az öt napos felvidéki program.
A különböző helyszínek – városok, várak, múzeumok és természeti környezet – egymás mellé rendeződtek, és egy összetett élményanyagot adtak ki.Ezek a tapasztalatok adták az alapját a hazatérés után megtartott értékelő órának is, ahol a diákokkal közösen dolgoztuk fel a kint látottakat. A beszélgetés során újra előkerültek a legemlékezetesebb pillanatok, mint a selmecbányai bányalátogatás, a füleki vár vagy éppen a Tátra alatti túra. A tanulók röviden beszámoltak a saját gyűjtőmunkáikról, kibeszéltük a szállások és a közös programok hangulatát, amivel hivatalosan is pontot tettünk az utazás végére.
A program szakmai hátterét az Okosdoboz felületén hozzáférhető Barangoló digitális tartalmak is erősítették.
A program a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának szakmai támogatásával, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésével, a Magyar Kormány támogatásával valósult meg.