A reggeli áhítaton Raffai Balázs főigazgató Zofóniás próféta könyvéből idézett, és röviden bemutatta a bibliai szöveg történeti hátterét is. Zofóniás Krisztus előtt a 7. században, feltehetően Kr. e. 639 és 622 között élt Jeruzsálemben, Jósiás király uralkodásának kezdetén. Prófétai küldetése az volt, hogy Isten ítéletét hirdesse az Istentől elfordult nép felé, ugyanakkor reménységet is adjon azoknak, akik az Úr nevében keresnek oltalmat.
A prófécia egyik csúcspontja az örömre való felszólítás: „Ujjongj, Sion leánya!” – amely nem csupán egy város lakóit, hanem az Istenhez tartozó közösséget is jelképezi. Zofóniás négy okot is megnevez az örvendezésre: Isten eltávolította az ítéletet, elűzte az ellenséget, népével van, és többé nem kell félni a veszedelemtől. Ez az öröm nem pillanatnyi érzés, hanem a megváltásból fakadó felszabadultság.
Az áhítaton elhangzott az a kérdés is: miért fontos ma egy ilyen régi szöveg? A válasz a próféciák beteljesedésében rejlik. Zakariás próféta könyvének kilencedik fejezete már előre jövendöl arról a királyról, aki szamárcsikó hátán érkezik – Jézusról. Advent idején nemcsak Jézus születésére, hanem visszajövetelére is várunk, arra a teljes örömre, amely minden visszafordíthatatlannak hitt fájdalmat új távlatba helyez.
A főigazgató az öröm ellentétén keresztül is közelebb hozta az üzenetet: a szomorúság gyakran a lezártság és a jövőtlenség érzéséből fakad. A bibliai reménység azonban azt hirdeti, hogy van folytatás, van helyreállítás, van találkozás. Ezt a bizonyosságot foglalja össze Ézsaiás próféta szava is: „Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk, és az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme.”
Az áhítat végén Raffai Balázs főigazgató citerával kísérve vezetett közös éneklést: egy magyar népdal dallamára megszólaló adventi énekszöveg zárta az alkalmat, amely egyszerre teremtett bensőséges hangulatot és erősítette meg az ünnepre készülő közösséget.