A foglalkozás egyik központi gondolata az időutazás volt. Miklya-Luzsányi Mónika mesélt egyik, a Pagony sorozatban megjelent kalandregényéről is, amelyben a szereplők különböző történelmi korokba jutnak át. Innen indult a közös gondolkodás: ki melyik korszakba utazna szívesen, és miért. A gyerekek egymás után mondták ötleteiket — volt, akit a filmgyártás kezdete érdekelt, más az ipari forradalom világába látogatott volna el.

Az ipari forradalom kapcsán szó esett arról is, milyen félelmeket keltettek az új technikai találmányok. A tanulók meglepetéssel hallgatták, hogy amikor 1847-ben elindult az első vasútvonal, sokan egyenesen veszélyesnek tartották a „száguldó” vonatokat. Korabeli orvosok attól tartottak, hogy az ember lelke nem tudja követni a 37 km/órás sebességet, és az utazók megőrülnek majd. Az elektromosságot is sokan ördögtől valónak gondolták. A történethez kapcsolódva előkerült Petőfi Sándor és Szendrey Júlia alakja is, akik maguk is kipróbálták az új közlekedési eszközt.

A foglalkozás egyik legérdekesebb része talán az volt, amikor a diákok kevésbé ismert emberi történeteken keresztül találkozhattak a történelemmel. Szóba került például, hogy Szendrey Júlia Petőfi Sándor halála után újraházasodott, és hogy sokáig remélte: férje talán még életben van valahol Törökországban. A tanulók arról is hallhattak, milyen nehéz lehetett Petőfi Zoltán helyzete: milyen érzés lehet úgy felnőni, hogy mindenki egy híres apa örökségéhez méri az embert.

A történelem emberközeli megközelítése végig meghatározta az órát. Elhangzott, hogy sokszor csupán évszámok és csaták jutnak eszünkbe a múltról, pedig valójában ugyanolyan emberek éltek évszázadokkal ezelőtt is, mint ma: szerettek, féltek, barátkoztak, haragudtak vagy éppen szórakozni próbáltak. Ezt erősítette meg a „Kamasz király udvarában” című könyvből felolvasott részlet is. A gyerekek közösen gondolkodtak azon, mit vinnének magukkal egy időutazásra: kardot, kulacsot, túlélőcsomagot vagy jegyzetfüzetet.

A 16–17. századi udvari élet sem száraz történelmi leckeként jelent meg. A tanulók videón keresztül olyan táncot láthattak, amelyet II. Lajos udvarában is jártak, és az is kiderült, hogy az akkori fiatalok ugyanúgy szerettek mulatni és tréfálkozni, mint a maiak — csak más formában. A közös éneklés sem maradt el: az aula együtt énekelte az „Édes rózsám, szívem kedvese…” kezdetű dalt, miközben a diákok azt is megtudhatták, hogy a dal végén régen játékos kergetőzés kezdődött a fiúk és lányok között.

Az óra több pontján a gyerekek maguk is aktív szereplőkké váltak. A török hódoltság időszakát például kötélhúzással modellezték: a magyarokat és törököket alakító diákcsoportok egymással szemben próbálták „elhúzni” a másikat. A játék közben jól érzékelhetővé vált, milyen hosszú, kimerítő és egyik fél számára sem kedvező időszak volt az ország életében a több mint százéves küzdelem. A katonák „fizetségeként” pedig csokoládé tallérok kerültek elő, ami különösen nagy sikert aratott a hatodikosok körében.

A rendhagyó óra végére az aula inkább hasonlított közös történelmi kalandjátékra, mint hagyományos tanórára. A diákok nemcsak hallottak a múltról, hanem egy rövid időre bele is helyezkedhettek különböző korok világába — és talán éppen ettől vált számukra igazán élővé a történelem.

1/6

Hunyadi Magazin

A Hunyadi Magazin a soproni Hunyadi János Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola hivatalos blogja. Írásainkkal segítünk eligazodni az iskolai életben, bemutatjuk értékeinket, programjainkat, és hasznos tudnivalókkal támogatjuk a szülőket. Célunk, hogy minden család magabiztosan és naprakészen kísérhesse végig gyermekét a Hunyadiban töltött évek során.

A Hunyadi Blogja szerzői csapata