Óvodánk udvarának fenntartása és folyamatos gondozása közös ügyünk. A tudatos udvarkezelés részeként került sor két, a kerítés mentén álló fa eltávolítására, amelyben óvodásaink szülei nyújtottak jelentős segítséget.
A kivágási munkálatokat Nagy Hubertusz végezte el alpin technikával, aki különleges módon kötődik intézményünkhöz, hiszen egykor maga is óvodánkba járt. Szakszerű és körültekintő munkájának köszönhetően a feladat biztonságosan és szervezetten valósult meg.
A munkálatok megszervezésében az Óvodai Szülői Munkaközösség elnöke és tagjai is részt vettek. A kivágott faanyag darabolásában, pakolásában és elszállításában 12 édesapa segített aktívan, kétkezi munkával támogatva intézményünket.
Fontos számunkra, hogy udvarunk zöld környezete folyamatosan megújuljon és fejlődjön. A tavalyi évben több fát és bokrot is ültettünk az óvodaudvar területére, ezzel is gazdagítva a gyermekek természetközeli környezetét.
A közös munka végén az óvodások különleges köszönettel készültek: kartonból kivágott és saját kezűleg kiszínezett szívecskéket ajándékoztak a segítő apukáknak.
Hálásan köszönjük minden segítő szülő támogatását.