Iskolánk és óvodánk közössége szeretettel vár minden érdeklődőt december 8-án az adventi hangversenyre, amelyet idén is Szokolay Sándor zeneszerző emlékének szentelünk.
A program 16:00 órakor veszi kezdetét a tavaly avatott emléktáblánál, a Deák tér 7. szám alatt, egykori lakhelye előtt, ahol közösen gyújtunk gyertyát, és felcsendül Szokolay Sándor „Csendes hóesés” című műve, melyet terveink szerint a tanárainkból álló alkalmi női karunk ad elő – bensőséges, meghitt kezdése ez ennek az adventi időszaknak.
A gyertyagyújtást követően 17:30-tól a Liszt Ferenc Kulturális Központban kezdődik az adventi hangverseny, ahol a Hunyadi János Evangélikus AMI tanulói a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekarral közösen lépnek színpadra. Az estet Kóczán Péter vezényli. A koncert zárószáma, a „Magyar karácsony”, különösen szívhez szóló pillanatokat ígér.
A rendezvény ingyenes, és mindenkit szeretettel várunk – diákokat, szülőket, nagyszülőket és minden zeneszerető látogatót.
Az esemény nemcsak az adventi időszak meghittségét és a zene örömét hozza közelebb, hanem méltó emléket is állít Szokolay Sándor munkásságának, aki számos kórusművével és karácsonyi kompozíciójával a magyar zenei örökség kiemelkedő alakja. Művészeti iskolánk elkötelezett Szokolay Sándor zeneszerző életének, szellemiségének, munkásságának értékmegőrzésében, és szeretnénk, ha a nálunk tanuló gyermekek is részesülnének abból az életműből, amelyet ránk hagyott. Minden évben december 8-án közös gyertyagyújtással és ünnepi adventi hangversennyel emlékezünk rá, valamint március 30-án -születésének évfordulóján-emlékhangversenyt tartunk. Művészeti iskolánk mottója, amely Szokolay Sándortól származik: „A nevelés igazi lehetősége az élmény, a művészet csodatevő erejének örömteli felfedezése.”