Beiskolázási információk
Egyházi fenntartású intézményként elsősorban a keresztény családok és a Jézus Krisztust őszintén keresők gyermekeit várjuk városunk egész területéről. Beiskolázási körzetünk a város és környéke.
Iskolánkról
Iskolánk az Alsó- Lővérekben, csendes, nyugodt környezetben található. Tágas, parkosított udvarral, valamint több sportpályával is rendelkezik.
1996 óta a Soproni Evangélikus Egyházközség fenntartásában működünk.
A minőségi oktatásnak évtizedes hagyományai vannak. Diákjaink kiemelten szerepelnek tanulmányi, sport és kulturális versenyeken, valamint a középiskolákban is kiválóan megállják a helyüket. Pedagógusaink folyamatosan képzik magukat és modern oktatási módszereket alkalmaznak.
A tanítás mellett nagy hangsúlyt fektetünk a tanulók lelki nevelésére. Diákjaink evangélikus, római katolikus és református felekezetű hitoktatás közül választhatnak. Hetente tartunk élőzenés áhítatot külön az alsó és a felső tagozaton. Félévente Csendesnapot szervezünk, ahol kreatív és lelki tartalmú feladatok segítségével foglalkozunk keresztény hitünk tanításaival. Nagy egyházi ünnepeinken az egész közösség együtt vesz részt istentiszteleten. Nyári hittantáborunk a játékos formájú lelki nevelés színtere.
2022. szeptemberétől intézményünk Alapfokú Művészeti Iskola is, mely lehetővé teszi tanítványainknak, hogy zenei (szolfézs és hangszeres zene, magánének), képzőművészeti, drámapedagógiai és társastánc oktatásban is részesüljenek.
Egyes osztályainkban beépítve megjelenik a Sakkpalota program.
Az élő idegen nyelvek közül a német és az angol választható 3. osztálytól a nem nyelvi tagozatos osztályokban.
Testvériskolai kapcsolatunk van egy eisenstadti iskolával.
Napközi otthonunk 17.00 óráig biztosít felügyeletet. Célunk és feladatunk a tanulásirányítás, a szabadidő hasznos eltöltése, a családi nevelés kiegészítése a szülőkkel történő együttműködés alapján.
32 férőhelyes számítógépes szaktantermünk belső hálózattal és Internet hozzáféréssel rendelkezik.
Interaktív táblákat használunk az oktatásban.
Testnevelés óráink helyszínei egy nagy és egy kisebb tornaterem, valamint az udvaron található kosárlabda-, futball-, röplabda- és atlétika pályák.
Iskolánk részt vesz az Úszó Nemzet Programban.
Sportolási lehetőségeink alsósoknak: focisuli az SC Sopron, kosársuli a Soproni Darazsak és a Soproni Sportiskola támogatásával működik. Felsős diákjaink röplabdázhatnak is iskolánkban a SMAFC közreműködésével.
Szakköreink: sakk, agyagozó, társastánc.
Kiemelt fontosságú iskolánkban a tehetségazonosítás, tehetséggondozás. Tehetségpont vagyunk.
Korszerű könyvtárunk 12000 kötetből áll, mely audiovizuális segédanyagokat is tartalmaz. Könyvtártermünk 170 négyzetméteres, a városra körpanorámát nyújt, s alkalmas különféle foglalkozásokra és egyéni internethasználatra is.
Iskolai életünkben fontos szerepet játszik a hagyományőrzés. Évente rendezünk Szent György napi vásárt, valamint farsangi bálokat.
Az iskolánkban működő Diákönkormányzat szabadidős programokat szervez a tanulók bevonásával. Projektnapokkal színesítjük diákjaink életét.
Projektnapjaink, programjaink képes beszámolói megtekinthetők: www.hunyadi.sopron.hu
Tervezett első osztályaink:
A 2025-2026-os tanévben négy első osztály indítását tervezzük. Két nyelvi osztály (angol nyelvi előkészítő és kéttannyelvű, német nemzetiségi), egy természettudományos irányultságú osztály (TÉT) és egy művészeti képzéssel, drámapedagógiával kiemelten foglalkozó osztály (KÉZ) várja majd a gyerekeket szeptembertől.
A Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia, a Soproni Darazsak Akadémia és az iskola közötti szakmai együttműködést mutatja, hogy minden első osztályban – heti egy testnevelés órán – a kosárlabda klubok sportszakemberei vezetnek egy labdás, mozgásügyesség fejlesztő foglalkozást. Célunk a testkulturális műveltség kialakítása, ami bármely sportágban nélkülözhetetlen alapkő. Szeretnénk továbbá, hogy diákjaink rendelkezzenek olyan alappal, amely hozzásegíti őket ahhoz, hogy egész életük során egészségtudatosak és aktívak maradjanak.
1.a: Angol nyelvi előkészítő osztály
Tervezett osztályfőnök: Locsmándi Balázs
E tagozat célkitűzése az angol nyelv iránti motiváció megteremtése, illetve a nyelvi készségek kialakítása és fejlesztése. Az első osztályos gyerekek játékos formában, változatos és tradicionális angol dalokon és mondókákon keresztül találkoznak az angol nyelvvel. A nyelv megszerettetését interaktív feladatok, valamint a gazdag hang- és videóanyagok folyamatos használata segíti, így minden óra színes és élménydús marad. A tanítás során kiemelt figyelmet fordítunk az életkori sajátosságokhoz illeszkedő témák feldolgozására, és ezekhez kapcsolódva az adott témakörhöz illeszkedő alapvető szókincs elsajátítására.
Második osztálytól lassan és fokozatosan lép be az írásbeliség. Negyedik osztályra a nyelvhasználat elmélyítése érdekében heti háromra emelkedik a nyelvórák száma.
Felső tagozaton jó folytatása lehet előkészítőnknek a mindennapos nyelvoktatás (heti 5 óra), mely lehetővé teszi, hogy tanítványaink 14 – 16 évesen akár középfokú nyelvvizsgát tegyenek.
Célunk továbbá az angol nyelvterületű országok kultúrájának és hagyományainak megismertetése, népszerű rendezvényünk például a harmadik-, negyedik évfolyam által kedvelt palacsintanap.
Ezen a tagozaton a matematika tantárgyat erősíti a Sakkpalota program.
1.b: TÉT tagozatos osztály
Tervezett osztályfőnök: Horváth-Kovács Alexandra
A TÉT tagozat (Természettan és Életkultúra tagozat) 1991 óta működik iskolánkban, a környezetismeret és technika tantárgyakat komplex módon fogja össze. Célunk elsősorban a természet megismertetése és megszerettetése, ezen túl a környezettudatos magatartás kialakítása, saját környezetünk védelme, népi hagyományőrzés, az egészséges életmódra való törekvések támogatása.
Szaktantermünk természetes anyagok felhasználásával, tematikusan felépített színtere a tanulásnak. Tagozatunkon az ismeretszerzés kezdetben játékos formában történik, a TÉT órák felépítése 1. osztályban az óvodai foglalkozásokhoz hasonló, ezzel is szeretnénk megkönnyíteni az óvodából az iskolába való átmenetet. Igyekszünk a lehető legtöbb oldalról, tapasztalati úton bemutatni a gyerekeknek a körülöttünk lévő csodálatos világot. Sokat dramatizálunk, barkácsolunk minden évfolyamon, így is segítve a megszerzett tudás rögzítését. Rendszeresen külső helyszíneket is látogatunk, „terepmunkát” végzünk, ezzel is támogatva a gyakorlati tapasztalatszerzést. Állatasszisztált óráinkon diákjainkat a felelős állattartásra neveljük.
A magyarság néprajzi hagyományai, a népi kismesterségek megismerése beépül a tananyagunkba, gyakran látogatunk el néprajzi-, múzeumpedagógiai foglalkozásokra is.
Iskolánk Medvetalp túracsoportjához csatlakozva rendszeresen túrázunk a Sopron környéki erdőkben. Nyári egészségmegőrző – természetvédő táborainkban programjaink további tapasztalatokkal egészítik ki a tanév során szerzett elméleti ismereteket.
1.c: Német nemzetiségi tagozatos osztály
Tervezett osztályfőnök: Kirschlechner Erika
Német nemzetiségi, kéttannyelvű tagozat 1998-tól működik iskolánkban. Közel 30 éves tapasztalatunkkal a következők fontosak számunkra:
🌱 Zökkenőmentes indulás az iskolába
Az első iskolai években különösen fontos a szeretetteljes, elfogadó légkör. A játékos, élményalapú nyelvoktatás segít abban, hogy a gyermekek örömmel, szorongás nélkül lépjenek be az iskolai életbe.
🎶 Játék, dal, mozgás – így tanulnak a legkisebbek
A gyerekek énekeken, mondókákon, meséken, mozgásos játékokon keresztül ismerkednek meg a német nyelvvel, így a tanulás észrevétlenül, természetes módon történik. Az 1-2. évfolyamon heti 6 órában saját összeállítású énekes és mondókás könyvecske is segíti a nyelvtanulást.
🗣️ Bátran megszólaló kisdiákok
Célunk, hogy a gyermekek már az első évfolyamon merjenek németül beszélni, kérdezni. Így hamar learathatjuk a babérokat, tanulóink német nyelvi tanulmányi versenyeken, megyei, regionális és országos vers- és prózamondó versenyeken is szép eredménnyel szerepelnek.
👩🏫 Szakértő pedagógusok, személyes figyelem
A csoportbontásban folyó oktatás lehetőséget ad az egyéni odafigyelésre, így minden kisdiák a saját tempójában fejlődhet. A német nem csak idegen nyelvi órákon hangzik el, szervesen a napunk része. Évfolyamonként eltérő hat szaktárgyi órán (rajz, technika, ének-zene, testnevelés, környezetismeret, matematika) is tanulunk német nyelven.
🌍 Nyelvtudás, amely végigkíséri a tanulást
A korán megszerzett idegen nyelvi alapok biztos kapaszkodót jelentenek a felsőbb évfolyamokon, és megkönnyítik a későbbi tanulást.
❤️ Boldog gyermek – nyugodt szülő
Számunkra az a legfontosabb, hogy a gyerekek jól érezzék magukat az iskolában, sikerélményeik legyenek, és örömmel meséljenek otthon a mindennapjaikról. A német nyelvoktatást színesítik a külföldi kirándulások, testvériskolai kapcsolatok.
1.d: KÉZ tagozatos osztály
Tervezett osztályfőnök: Tisza Anita
Programunk elnevezése – KÉZ – mozaikszó, mely kifejezi a kép-élmény-zene fontosságát az ismeretszerzésben.
A kisgyermek életkori sajátosságainál fogva játékos cselekvésbe ágyazottan képes a hosszan tartó figyelemre, a koncentrációra és a tanulásra. Ezt a zene, a tánc, sok-sok kézműves foglalkozás, valamint a drámapedagógia eszközeivel kívánjuk biztosítani.
Alapelvünk, hogy a sokarcú világ megismerését, a sokrétű tudás megszerzését úgy tegyük elérhetővé tanítványaink számára, hogy azt egységes egészként, a "minden mindennel összefügg" folyamataként mutassuk meg. Ennek megvalósítására kiváló lehetőséget adnak a témanapok, melyek igazodnak a gyerekek életkori sajátosságaihoz, érdeklődési körükhöz.
A témanapok során 1. osztályban a hagyományokat, az ünnepeket dolgozzuk fel. A további évfolyamokon egy-egy tantárgy (pl. irodalom, környezet, matematika) témaköréhez kapcsolódunk. A hangsúly a pozitív élményszerzésen van.
Gyakran dolgozunk csoportmunkában, mely fejleszti a gyermekek alkalmazkodó- és együttműködőkészségét.
A KÉZ osztályokban tanuló gyerekek a délelőtti órarendbe építve heti 2 órában kreatív gyerekjátékok elnevezésű órán vesznek részt. Ezen az órán megvalósul a gyerekek koordinációs készségeinek fejlesztése. Megismerik a táncok sokszínűségét: játékos, jókedvre derítő, motiváló, fejlesztő feladatokat végzünk.
Az agyagozó órákon megismerkedhetnek a fazekas mesterség alapjaival, a furulya órákon pedig belekóstolhatnak a zenetanulásba.
A KÉZ mozaikszó kifejezi azt is, hogy kéz a kézben haladjon a pedagógus és a gyermek egyaránt, hogy az iskola ne teher, hanem élmény legyen.
FONTOS TUDNIVALÓK, DÁTUMOK
SZÜLŐI TÁJÉKOZTATÓ: 2026. február 11. 17:00 órakor bemutatkoznak a leendő elsős tanítók.
„HUNYADI FORGATAG”, ami 2026. február 18-án indul, itt a leendő tanítók tartanak játékos foglalkozásokat az iskolánkba készülő óvodásoknak.
Részletes programismertetőnk az iskola előtti hirdetőtáblán, az iskola honlapján és minden óvodában megtalálható.
REGISZTRÁCIÓ: 2026. MÁRCIUS 23 – 24.
A regisztrációs felület az iskola honlapján a megjelölt napokon lesz elérhető, online űrlap formájában, linkjét a facebook oldalunkon is megosztjuk.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
BEISKOLÁZÁSI PROGRAMUNK
1.
VÁR A HUNYADI! – SZÜLŐI TÁJÉKOZTATÓ
Ideje: 2026. február 11. 17:00 óra
Helye: Az iskola aulája
2.
„HUNYADI FORGATAG” 1.
A leendő első osztályos tanítók játékos foglalkozást tartanak az óvodásoknak, melyet a szülők is megtekinthetnek.
Ideje: 2026. február 18. (szerda)
Helye: az iskola kijelölt tantermei
GYÜLEKEZŐ AZ AULÁBAN 16:00 ÓRÁTÓL!
A foglalkozások 16:30-tól 17:00 óráig tartanak.
3.
„HUNYADI FORGATAG” 2.
A leendő első osztályos tanítók játékos foglalkozást tartanak az óvodásoknak, melyet a szülők is megtekinthetnek.
Ideje: 2026. február 25. (szerda)
Helye: az iskola kijelölt tantermei
GYÜLEKEZŐ AZ AULÁBAN 16:15-től!
A foglalkozások 16:30-tól 17:00 óráig tartanak.
4.
„HUNYADI FORGATAG” 3.
A leendő első osztályos tanítók játékos foglalkozást tartanak az óvodásoknak, melyet a szülők is megtekinthetnek.
Ideje: 2026. március 4. (szerda)
Helye: az iskola kijelölt tantermei
GYÜLEKEZŐ AZ AULÁBAN 16:15-től!
A foglalkozások 16:30-tól 17:00 óráig tartanak.
5.
„HUNYADI FORGATAG” 4.
A leendő első osztályos tanítók játékos foglalkozást tartanak az óvodásoknak, melyet a szülők is megtekinthetnek.
Ideje: 2026. március 11. (szerda)
Helye: az iskola kijelölt tantermei
GYÜLEKEZŐ AZ AULÁBAN 16:15-től!
A foglalkozások 16:30-tól 17:00 óráig tartanak.
REGISZTRÁCIÓ
2026. MÁRCIUS 23 – 24.
A regisztrációs felület az iskola honlapján a megjelölt napokon lesz elérhető, online űrlap formájában, linkjét a facebook oldalunkon is megosztjuk.
Kapcsolódó fájl letöltése
Figyelmébe ajánljuk
Tájékozódjon az általános iskola, óvoda vagy az alapfokú művészeti iskola fontos hirdetményeiről, melyek friss információkkal és tudnivalókkal látják el Önt.
Gyógypedagógus állás
A HUNYADI JÁNOS EVANGÉLIKUS ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS
ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA
szeptemberi kezdéssel
gyógypedagógust keres - autizmus spektrum pedagógia szakiránnyal, heti 6 óra munkavégzéssel.
Jelentkezni szakmai önéletrajz és az iskolai végzettséget igazoló okirat benyújtásával, postai vagy elektronikus úton lehet.
Cím: 9400. Sopron, Hunyadi János u. 8-10.
E-mail: allas@hunyadisopron.hu
Napközis tanító állás
Szeptemberi kezdéssel napközis tanítót keresünk!
Zongoratanár / korrepetitor álláshirdetés
Művészeti iskolánk, a Hunyadi AMI
a 2026/27-es tanévtől
zongoratanárt / korrepetitort
keres.